Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
373 kipásztor a’ dolog’természeténél fogva legillöbben követhet. Először is tehát, mihelyt a’pap a’beteghez hivatik, kész és gyors legyen a’ szolgálatra; és minden esetre, akár gazdag és hatalmas, akár szegény és alacsony-sorsu a’ beteg, jókedvvel és keresztény szeretettel járuljon hozzá. Miután pedig a’ betegnél megjelent; szelíden baráti- és atyailag köszöntse és szólítsa meg a’ beteget. Későbben, ha a’ beteg’ állapota nem veszedelmes, tegyen egy két kérdést a' betegség iránt; azután őszinte részvétét szóval és tetteljelentvén, térjen át a’ kürűlállásokhoz illő vigasztalásokra; lassanként pedig menjen át azon üdvös intésekre, mellye- ket a’ beteg’ szükségeihez képest legillöbbeknek ítél. Mindenek előtt adja tudtára a’betegnek, miként az isteni gondviselés legjobb és legszentebb czélokból bocsát reánk nyavalyákat; miként következőleg minden körülállásban Istenben kell bíznunk, és az ö szent akaratán teljesen meg kell nyugodnunk. Azonban arra különös gondot kell fordítani, nehogy a’ lelkiatya sok intései és hosszas beszédei által a’betegnek unalmat szerezzen; ez okra nézve inkább azon kell lennie, hogy mindazt röviden és nyájasan ter- jeszsze elő, mit a’ jelen körülményekre nézve legalkalmasabbnak és legszükségesebbnek ítél. Attól pedig különösen kell óvakodnia, nehogy a’ beteget vagy a’ bizonyos halál’ rettentő képével oktalanul ijesztgesse, vagy pedig a’ liosz- szabb élet’ és jó egészség’ reményével alaptalanul táplálja. Másodszor azon esetre, ha a’ lelkipásztor a’ körűlál- lásokból azt venné észre, hogy a’ beteg’ nyavalyája veszedelmes kezd lenni, ügyekezzék a’ beteget reá bírni, hogy a’ szükséges szentségeket mint megannyi kegyszereket minél előbb helyesen fölvegye. Ha a’ beteg ájtatos és már magától az üdvösség’ eszközeinek fölvételére hajlandó volna : minden körülírás nélkül, kereken mondja ki, miszerint ö kétség kívül a’ végett hivatott, hogy a’ Krisztus által rendelt lelki segédszereket a’ betegnek föladja; azután e’ szent föltételt és szándékot dicsérvén, egyszer’sinind Iá
