Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
230 Mivel azonban a’ némák és lébolyodottak is némiképen ezek’ sorába helyezendők; ezekről különösen egy két észrevételt teendőnk. Jelesen a’ némákat tekintve szem előtt kell tartani: miszerint leghelyesebben cselekszik a’ lelkipásztor, ha úgy intézi a’dolgot, hogy ezen szerencsétlenek már ifjú korukban a’ bécsi vagy váczi Intézetbe fölvetessenek, hogy így ne csak Isten’hiv tisztelői, hanem a’ hazának is hasznos polgári legyenek. Ha pedig a’ körülmények miatt ezt nem eszközölhetné; valamint azon fölnőtt némákra nézve is, kik gyermek korukban illően nem taníttattak, legalább azon legyen, hogy ezen nyomorultak’ rokoni, kik tudniillik bizonyos jelek által szoktak velek beszélni, a’ szükségesebb és hasznosabb religioi igazságokat terjeszszék nekik elő: a’ miben maga a’ lelkipásztor jó példát adhat, és a’ jószivü rokonokat segítheti. De még azon némákról sem fog mefeledkezni a’ buzgó lelkipásztor, kik szabály szerint neveltettek és taníttattak: ezekenek tudniillik ollyan könyveket fog kölcsönözni, mellyek értelműkhez és fölfogásukhoz lévén szabva általok czélszeriileg használtathatnak. Végre a’tébolyodottakat tekintve ezekre kell vigyázni: midőn ezen, szánakozásra méltó emberek egyegy kicsinyt magokhoz jőnek ; a’religio’ fő igazságira szelíd, illő ’s hoz- zájok alkalmazott módon meg kell őket tanítani. Attól mind- azáltal gondosan kell a’ tanítónak óvakodnia, nehogy ezen szerencsétleneket a’ religio’ igazságira tanítván olly tárgyakat is érintsen, melly őketfölháboritván, szerencsétlen állapotokat még szerencsétlenebbé tegye. Sőt magára is kell a’ tanítónak vigyáznia, nehogy a’ tébolyodoltság fölsőbb fokra lépvén ő is valami módon megsértessék. Másodszor tekintvén azokat, kik a’ hiányos tanítás és nevelés miatt nem tudják azokat, miket tudniok kellene: ezeknek általában azt kell szivükre kötni, sőt parancsolni, hogy járjanak iskolába, hol a’religiónak szükségesebb részeire illően meg fognak taníttatni. Hogy pedig né- melly gyermekek iskolába nem mennek, különösen vagy az