Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
219 ségében áll; már csak a’ magányos tanítás’ hasznából és szükséges voltából is kitűnik; ugyanis hogyan mulasztjhat- na és hanyagolhatna el a’ lelkipásztor olly dolgot, melly olly hasznos és szükséges, mint a’ magányos pásztori tanítás ? Azután önmaga is édes Üdvözítőnk nem csak nyil- ványosan a’ templomban és synagogákban tanítá az össze- sereglett népet; hanem minden alkalommal majd egyes házakban, majd a’pusztában, majd máshol, majd egyet majd többet taníta, inte, dorgála: illyetén példákat nagy számmal találhatni a’ szentirásban; így magányosan beszélt ő a’ samariai asszonynyal Ján. 4, 7 és k., Nikodemussal Ján. 3, 2 és k., Máriával és Manilával Ján. 11, 21 és k., a’ törvény-tudóval Luk. 10, 25 és k., beszélt magányosan másokkal. Hasonlókat olvasunk az apostolok felől; így szent Pál apostol nem csak önmaga házanként taníta Apóst. Cs. 20, 20., hanem szabályokat is ira, mellyek szerint kitkit helyesen taníthatni, inthetni és dorgálhatni Tim. II. L. 5, 1 és k., Tit. 2, 1 és k.: így tehát Krisztus’ és az apostolok’ példája is azt bizonyítja, hogy a’ lelkipásztor köteles a’ híveket magányosan is tanítani. Ezekhez adhatjuk harmadszor, hogy a’ szent atyák is mind magok tanítanak magányosan, mind másokat is a’ tanítás’ e’ nemére buzdításnak; így szent Justinus vértanú nevezetes beszélgetést tarta Tryphon nevű zsidóval a’ keresztény religio’ igazsága fölött; így szent Jeromos is Vigilantius nevű áldozú-pap ellen írván, ezt magányosan tanítá és inté. Szent Gergely pápának ezen szavai pedig: „Hogy a’ki ugyanazon egy tanítással nem elégséges mindenkit inteni; ügyekezzék menynyire tehetsége engedi, kitkit magányos beszélgetések által tanítani“ (honi. 17. in Luc. c. 10.), igen, az említett szent atyának eme.’szavai arról tesznek bennünket bizonyosokká, miképen a’ lelkipásztor köteles híveit nem csak nyilványo- san, hanem, mennyire körülállásai engedik, magányosan is tanítani.
