Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
214 mellyeket a’ kor, vagy a’ munka’ sokasága, vagy más va- lamelly ok akadályozhat: az, mit kiki megtehet, kívántatik, hogy tudniillik beszéd’ tárgyául mindenkor és mindenütt ollyas mi vetessék föl, mi a’hallgatókra nézve alkalmatos, és mind a’ jelen mind a’jövő életre nézve hasznos. A nyelvet tekintve nem fogják keresni a’ föllengző beszédmódot , sem az üres szószaporítást, hanem az igazságot és ta- nitmányt egyszerűen adandják elő és fejtendik ki.“ Mikhez mi egyedül ezeket függesztjük: tudniillik tanácsos leszen az egész dolgot úgy intézni, hogy főbb hitágazataink és erkölcsi parancsaink két akadémiai év alatt egészen a’ hallgatók elejbe terjesztessenek; hogy ne csak az értelem világosittassék föl, hanem érzelmek is ébresztessenek, és az akarat is megindittassék; hogy a’ hallgatóknak szive a’ keresztény religiónak, a’ keresztény religio’alkotójának és a’ keresztény intézeteknek böcsülésével az uralkodó gonosz elveknek pedig utálatával elteljék; hogy végre a’ religioi és erkölcsi érzelem, melly az iskolai tanításmód által eltompul, fölébresztessék, neveltessék és tökéletesiítessék. Ez okokra nézve, de azért is, mert a’ hallgatók jelesen ki vágynak mivelve (ámbár fölebb egyszerű nyelv ajánltatott), a’ nyelvnek nem csak tisztának hanem csinosnak is, nem csak jól hangzónak hanem erőteljesnek is kell lenni. Mindezek azonban nehezen keresett virágokat, hideg elméskedéseket, költői pöffeszkedést, vagy hosszan tartó tüzeskedést nem csak nem kívánnak, hanem inkább minden illyent, mint megannyi üres szószaporítást, vagy másként böcs- nélkiili dolgot okosan kikerülnek.
