Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b
9 szokás ellent nem állván.“ Azon pápák közül, kik a’ keresztény tanításokat különös gonddal ajánlák, elhallgatván másokat, egyedül XII. Kelement és XIV. Benedeket említjük. Amaz 1736-banmáj. 16-kán azoknak, kika’katechis- mnst illöleg magyarázzák vagy hallgatják , annyiszor, mennyiszer eztteendik, nem teljes búcsút; azoknak ellenben , kik többször keresztény tanítást tartanak vagy hallgatnak , minden évben karácson’, liusvét’, szent Péter és Pál apostolok’napján teljes búcsút engede, ha e’napokon meggyónván áldoznak. Ez pedig 1742-ben febr. 7-kén olly rendelést ada ki, melly szerint azokat, kik a’ keresztény tanításokat hallgatni nem akarják, mind addig, míg a’szükségeseket eléggé meg nem tanulják, a’gyermekeket ugyan az oltári szentségnek, a’ fölnőtteket a’ föloldozásnak, a’ házasulandókat az áldásnak megtagadása által kell a’ tanítások’ szorgos hallgatására kényszeríteni. Már ezekből így okoskodhatni: ha a’ liivek olly szorosan kötelesek a’ keresztény tanításokat hallgatni; a’ lelkipásztoroknak szinte tisztükben áll a’ hiveket, főleg pedig a’ kisdedeket és az e- zekhez hasonló tudatlanokat szorgosan oktatni. A’ püspökök közül csak Szily Jánost említjük, ki e’ czimü munkájában; „Instructio V. Cleri Sabariensis“ a’ 66-dik lapon illy értelemben szól: „— Ez másolhatatlan akaratunk, hogy senki a’ plébánosok vagy a' plébánosok’ helyettesei közül semmi vasár- vagy ünnepnapon akármelly okra nézve, hacsak a’ lehetetlenség nem gátolná, a’ keresztény tanítást el ne muíaszsza; hanem inkább akár sok akár kevés gyermek leszen jelen, ugyanazt a’ határozott mód szerint megtartsa. Sőt még azt is erősen és nagy büntetés a- latt megparancsoljuk: miszerint, ha a’ gyermekek közül csak hárman-, ketten vagy épen egyetlen egy lenne is jelen , a’ keresztény tanítást el ne muíaszsza: minthogy, lia egy tanítás által csak egy gyermeket jól megtanít, ítéletünk szerint fáradságának elégséges gyümölcsét aratand- ja.“ Végre a’világi fejedelmek, névszerint Mária Theresia,