Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
341 hanem tetszeni is; nem csak az elmét gazdagítani, hanem a’ szivet is gyönyörködtetni akarjuk: ezen Írásmóddal dicsérhetni a’ szenteket; ezzel magasztalhatni más megholtakat; ezt fordíthatni haszonra a’ beszédnek mind azon részeiben, mellyeket kellemesekké és a’ kelleni által ér- zékenyítökké akarunk tenni. Végre a’ fölső Írásmód leg- magasbra emelkedik, ékes szavakat és fellengző mondatokat használ; és így jeles tulajdonai által mintegy elbájolja a’ hallgatók’ szivét, és akaratuk ellen csodálkozást ’s bámulást gerjeszt bennek. Jó hasznát vehetni, midőn a’ vétségek’ kiirtásáról, a’ rósz alkalmak’ távoztatasáról, a’ visszaesés’ veszedelmes voltáról, a’ keresztény szeretet’ tiszteiről és más hasonló tárgyakról vagyon szó. Az írásmód’ előszámlált három nemével szinte háromféle hiba áll ellenkezésben. így az alsó írásmóddal ellenkezésben vagyon a’ száraz, és, úgy szólván, aljas írásmód, mellynek tudniillik semmi ereje, semmi ékessége nincs, melly mindig alant jár és soha föl nem emelkedik. A’ középső Írásmóddal ellenkezik az össze nem függő írásmód (dissolutus stilus), melly tudniillik szükséges kapcsolat nélkül szűkölködvén ide ’s oda hajladoz, melly magával sem egyezvén minden műgond és szómérték nélkül erre ’s arra ingadoz; és azért majd igen áradozó hoszasan és aprón fejtegetvén mindent, az egy-értelmü szavakat kelletlenül össze-halmozván, a’ már mondottakat ugyanazon vagy más szavakkal ismételvén, és így fölös szavakkal bővelkedvén; majd pedig igen is rövid mindent egykét szóval akarván kifejezni, és többet hagyván gondolkozásra, mint mondani látszik. Végre a’ fölső írásmóddal ellenkezésben vagyon a’ dagályos beszéd vagy írás, midőn tudniillik hosszú szavak, mesterkélt kép- és beszédmásítások, fáradsággal keresett hasonlítások és hasonképek használtatnak; azután a’ virágos előadás, midőn a’ beszéd eltöltetik költői kifejezésekkel, elavult vagy uj szavakkal, melléknevekkel, körülírásokkal, figurákkal és mindenféle
