Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
349 megkeményitve, mintha mozdulhatlan volna, hogy a’ vál- lakat ide oda rángatni, majd fölemelni majd leereszteni, majd összehúzni illetlen; hogy a’karokat nem szabad dísztelenül lelóggatni, vagy pedig rendetlenül kiterjeszteni: vannak mindazáltal körülmények, vannak indulatok, mely- lyek a’ beszélő’ karainak nagyobb szabadságot engednek; így p. o. a’hatalmat, tekintetet, erőt jobbunknak szabadabb kinyujtásával szoktuk jelenteni; a’ szemérmet és szégyent karainknak visszatartóztatásával szoktuk kifejezni; Istenhez végre fölemelt vagy mellünkre keresztbe tett karokkal szoktunk folyamodni. Berekesztésül különös figyelmet kell a’ kezekre fordítani: ezeknek tagjártatás közben legtöbb dolguk vagyon ; ugyanis a’ többi tagok a’ beszélőt csak segítik, a’kezek pedig mintegy magok beszélnek; tudniillik a’ kezekkel majd kérünk, majd utálatot jelentünk, majd kérdezünk, majd tagadunk ’s a’ t. Egyébiránt a’kezek’ mozgását a’ következő szabályokhoz kell alkalmazni: a’ bal kezet nem illő gyakran magát jártatni, hanem inkább ezt nagyobb részént a’jobbikhoz kell alkalmazni; azon esetre, ha talán a’ jobb kéz maga foglalkozik, a’ balnak illőleg nyugodnia kell; e’ pontra nézve különösen kell arra ügyelni, nehogy, midőn a’ kezek munkában vágynak, a’ karok mozdulatlanul a’ testhez álljanak. Továbbá nem kell mindjárt a’ beszéd’ kezdetével a’ kezeket jártatni, hanem inkább egy kis időig nyugtatni kell azokat; és csak az első körbeszéd vagy más mondatok után megindulván és mintegy tiizbe jővén a’ beszélő foghat a’ tagjártatáshoz. Azután figyelmet érdemel: miszerint a’ kezek három körben, úgymint az alsóban, fölsőben és középsőben, vagyis a’ fej és mell körül meg a’mell alatt járhatnak; elannyira, hogy e- zen körökön túl lépni csak nagyobb indulatokban engedtetik meg: rendszerint pedig a’ kezeket a’fejen fölül emelni vagy a’ mellen alól igen leereszteni nem szabad. Végre a’ kezeket az előadandó tárgyhoz és a’ fölvett szavakhoz kell alkalmazni: ide tartoznak p. o. ég, föld, elfogadom,