Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 2. kötet : Az egyházi különjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824b
354 se miatt illő fegygyel illettetni, s a maga idején kimutatandó per költségei visszatéríttésére lemarasztalni,s illyes igazság kiszolgáltatása után az ügy végrehajtását is illendő hatóságánál kisérőlevél- nél fogva kieszközölni meltóztassék. Fentartván a fentartandokat. NN. stb, II. Szentszéki fiskus keresete házasok önkényes elválása miatt. Alulirt szentszéki fiskus mint fölperes NN. és NN. házasfe' lek mint alperesek ellen Főtiszt. NN. előtt (mint az 1. sz.) mejelen- vén keresetét következőkben előterjeszti: Hogy tudni illik az érintett alperesek minden isteni s emberi törvények elhanyagolása mellett, és sem adott hitök, sem a házassági kötelék szentségét tekintve önként, s ön hatalmuknál fogva egymástól elválva, most is Krisztus hivei botránya mellett önkényes házassági elválásban élnek, későbben bebizonyittatandik. Minthogy' pedig mind az egyházi szabályok (cap. 3. de di- vort.) mind ^bonunk törvényei követelik, hogy az önkényes elválásban élő házasfelek a szentszék által közös életre visszaútaltatva fégyekkel is megillettessenek, ennél fogva ugyan azon fiskus esedezik, hogy a szentszék a fennevezett alpereseket arra kőtelez- tctni méltóztassék, hogy a szentszék előtt megjelenvén önkényes elválásuk okait elősorozzák, mit nem tévén mind az együttlakásra szorittassanakjinind a törvényes fegyekkel megillettessenek. E- zek következtében kéri tehát a szentszéket a fiskus, hogy az ér in. tett felek maga elibeiidézteíése után részére igazságai annak módja s ideje szerint kiszolgáltatni méltóztassék. Fentartván a fentartandokat. NN. stb* III. Örök házassági elv ál hatás keresete paráznaság okából. Az alulirt ügyvéd stb (mint az I. szám alatt) NN. mint fölpe- resnő szemedében NN. férje mint első rendű alperes ellen, és NN. nőtelen mint másod rendű alperes ellen megjelenvén, s mindent mi 'a jog ünnepélyei az egyházi szabályok, honi törvénye k s az ítélő