Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 1. kötet : Az egyházi közjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824a
25 bocsátatott. Melly évben a munka megjelent légyen, bizonyo- aan meghatározni nem tudjuk. Böhmer azt véli, hogy vagy VIII. század végével, vagy valamivel korábban Spanyol országban szerkesztetett, de ismeretlen maradt addig, mig Ri- culf maynczi érsek 813. évben zsinatot tartván azt nyilvánossá tévé. Hanem ezen vélekedéssel mind Lakics, mind más irók ellenkeznek s). Annyi bizonyos, hogy azon gyűjtemény már 386. évben ismeretes lévén, az akkori acheni zsinat világos- sän arra hivatkozott ♦ ). Mi a gyűjtemény szerzőit illeti, a tudósok abhan sem egyeznek meg. Azok, kik azt Iszidor Sze- villai Püspöknek tulajdonítják, nagyon csalatkoznak, mert a Siricius Pápa előtt hirdetett levelek durvasága, s azon gyűjteményben foglalt Iszidor halála utánni zsinatok más szerzőre mutatnak. A gyűjtemény hihetőleg nem is más okból azon nevezet alatt hirdettetett, mint hogy Iszidornak, ki tudományáról és erkölcsiről ismeretes yala, neve alatt nagyobb tekintetet nyerjen, ügy szinte azok is csalatkoznak, kik toledoi Julian Chronicona szerint Szetubai Iszidortól, vagy más Iszi- dortól t. i. Eulogius cordubai püspök testvérétől a gyűjteményt követelik. Blondel vélekedése mellyhez képest Benedek maynczi egyház diakona a gyűjtemény szerzőinek neveztetik, semmiképen nem pártoltathatik, minthogy mind Böhmer, mind Baluzius ellene hatalmas kifogásokat tesznek. Végtére Bale- rini sem bir annyi tekintettel, hogy a közönséggel hitethesse, hogy a mondott gyűjtemény szerzője nem spanyol, hanem német-frank (germauo-francus) eredetű vala. Minthogy tehat több tudósok búvárkodása mellett is az érintett gyűjtemény szerzője ki nem kutatható, mi is felőle valami bizonyost nem állíthatván azt csak Ál—Iszidor neve alatt említendjük. A vétkes vagy áros nevezetekről, mellyekkel ugyan azon Ál — Iszidort hirdetett hamis levelei miatt kijelelni szoktuk, Syl- burg iró többeket közlőit. „Lásd Sylburgus ad Hist. Heineccii 3 3) Praecognit. iuris univer. §. 55. 4) Conringius de origin, iur. Germ. p. 16. et 88.
