Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 1. kötet : Az egyházi közjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824a
337 leven minden külső]kénszorittctéstől, melly az Egyházat nem illeti (9J, 98. §.). Mi pedig az állodalmat vagyis az országlati hatalmat érdekli ámbár az szinte az Istentől mint szerzőjétől annyiban ered, hogy az emberek erkölcsöt parancsoló törvény következtében társaságba gyülekezniük kötelesek azonban szigorúan véve a dolgot a társaság az emberek rom- lottjjtermészete miatt czélját el nemérheti másképen, mintha magát valamelly legfőbb hatalom alá veti, melly a társaság minden tagjainak parancsoljon, és mindnyájok természeti tehetségét a feltüzött czélra irányozza. Mel.y elvből az egész állodalomnak vagyis a polgári hatalomnak minden jogai szármoztatnak. Czclja pedig az állodalomnak, hogy a törvényes alkotványt fentarthassa, azaz hogy ezen élet ideiglcni boldogságát mind külső mind belső biztosságnál fogva alapíthassa , mivel pedig e czél előmozdításában egyedül a külső cselekedetek s nem belső érzelmek tekintetbe vétetnek, következik az is, hogy a kénszerítő hatalom egyedül az állodalom vagyis a polgári hatalom tulajdona (2. §.). Az Egyház tehát és az állodalom különböző két társaság, mellyck mindegyike magában alapszik, ennél fogva igen hibáznak azok, kik mindkettőt egybeolvasztván, csak egynek képezik *). Minthogy továbbá mindkettőnek sem czélja ámbár különböző egymássnl nem ellenkező, hanem inkább tökélletesen megegyező, és viszont egymást elősegítő; sem eszközei össze nem ütköznek, miudenki átlátja, hogy mindkettő egymás mellett fenállhat a nélkül, hogy egyik a másiktól függjön ennél fogva tehát mindenik e két főhatalom közül tudni illik az egyházi és#az állodalmi magában alapszik, és az egyházhatalom á Status hatalmától, ez pedig attól saját körében egészen független. E függetlenséget azonban a jogok egyenlőségével össze nem keverhetni, minthogy abban áll, hogy mindegyike tulajdon jogai gyakorlatában mindenkor maradván a másikát ne háborgassa. 22
