Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 1. kötet : Az egyházi közjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824a

219 tának már Febronius s követői kedvezőnek, kik nehány el­vekkel előbb a római Pápa hatalmának megkisebbítesére mindent kísértvén a némelly követektől elkövetett visszaélé­sek ellen szabadon kifakadának. Szinte annak kedvezenek az egyházi választó fejedelmek is, kik 1760-ik évben Kob- lenczben egyesülve harmincz a császár elejbe terjesztett sé- relmök 29ben azt kérék, hogy az apostoli követségek tör­vényszékei némethonban egészen eltöröltessenek. Ugyan azt kerék a három egyházi választó fejedelmek, és a salzburgi Érseknek emszi 1786. évi gyülekezetbe küldött követei. Mert e- zek punctatio Emsensis nevezet alatti irományukban ez elv­ből : a püspökök mint apostolok utódai Krisztustól a felol- dozás vagy megkötés hatalmát korlátlanul nyerek, kiindul­ván, mindenekelőtt a római Pápáhozi folyamodásokat, s a szerzetesek kiváltságait eltöröltendőknek, a felmenteseket a püspökökre bizandoknak , s azért az öt évre adni szokott pá. pai engedelmeket elenyésztendőknek, az apostoli követsége­ket szinte eltörlendőknek állították sat. Ezen Münchenben felállítandó követség fölötti vita alkalmával több munkák hirdettettek * °), mellyeknek a romai Pápa elleni kifakadásait szívesen elfogadók azok , kik a német egyháznak a rómaitoli itóli elszakadását kivánák. Ezek közönséges állításai pedig következők: apostoli követségek azon korban eredvén, inelly- ben az ábránd s babona uralkodtak, könuyü vala a püspökök­nek azokat felállítani. * 1 •). Az apostoli követek törvényszé­kei nem csak az egyének lelki, hanem országlati szabadsá­gával ellenkezvén mindenkor vitára alkalmat adnak ' s), s 10) Wiese [HandI. des Kirchern. I. B. Leipzig 1799. p. 746— 756. Huth versuch einer Kirchengesch. des Alii. Jahrh. II. B. 24. Absch. Schenkl Instit. Inr. Eccl. edit 10. 1830- t. 1. p. 409. Erey Kriticsh. Commentár. über Kirch. R. II. tom. §. 155. Páccá histor. Denkw. über seinen Aufenth. in Deutschland Augsburg. 1832. p. 12. et seq. 31. et seq. 43. 80. 93. ll) Wiese, oper. cit. tom. 1. p. 743. 12) Müller Alexand. tim Canonisch. Wächter 1831. nro. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents