Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1

is m ( o ) sä*

nek élt, az Iftentul. Iílennek házát, Templomát, valahol lehetett, vagy fel-épitette, vagy fel-ékeíitette. Szólallyon-meg ezen czinterem- ben lévő Sz. Kápolna. Azzal ditsekednek annyi fzerzetes házak , Templomok , oltárok, mellyeket meg-ruházott, nem csak fzűkségre, hanem ékefségre aranyas efzkőzökkel; csak, a’ kit hallotam, ótven egynéhány felyem aranyas matériákból álló Sz. MiíTe áldozatra ékes Cafu- lakkal. így él ám az igaz Nemes lélek! ezt cse- lekefzi a’Nemes vér. Véghetetlen volnék, ha mind eló hoznám, mellyekkel fzerette, s’ tífz- telte az Ment.

Iftenrűl, az Men képére forditá fzemeit. Úgy tudta nyomazni mindenben az Iflent. Istennek fzegényi, kóldúfí, majd mintegy pajtád valának ö néki. Szive táblájára bé-irta vala Is- 19 tennek fzavait: Fceneratur Domino, qui mi feretur pauperis. Az Urnák ád költsön, a’ ki a’ fze- ji.gényen könyörül. Jób mondá magárul: Crevit mecum miferatio. Hogy véle nevekedett a’ könyörűletefség. De a’ mi T. ANTAL Urunkkal mintegy fzűletett. Mert ugyan-is Úri palotája fzegények fzálláfa: ajtaja, kapuja mindenkor tátva: keze , ládája mindenkor nyitva. Mint valami orfzág úttya mellett, gazdag gyú- mólcsivel kedveskedő fzép fa, ki maga ágait

majd