Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1

4 m ( ° ) m

utánn, a’ kedvező fzerencsének forfa, a’mofoly- gó égnek nyájas barátsága, ollyan fzó vétségét tettek ezen Nagy Úri Házzal, hogy erre olly hamar femmi kegyetlen fergeteg ne érkeznék, ízuntelen virágoznék. De imé majd fűttbe ment minden reménségűnk!

Tégedet firatíink Oh Nagy Nemes Lélek! Oh édes Házadnak, Úri Familiádnak leg-főbb reménsége! Oh nagy Tekéntetes! régi Nemef- séggel tűndókló! Nemzetes, Vitézlő! Oh Nagy név! HUNYADI ANTAL Ur. Oh melly fi- ralmas bús fcenát fzerzettél! Oh jaj! hová lettél? s’kérlek hová mentél?

Abiit in régiónéin longinquam. El-ment ide- j«r. 31. gén Orfzágra, tudni-illik: in regionem mortis. Jaj az halál orfzágára! Oh nagy fájdalom! Oh nagy keferűség! El-ment a5 Nagy Úri Háznak Ura, újjon ujjúi a’ gyáíz ruha, a’ gyáfz ruhában a’ fzomorú pompa!

Imé azok, a’ néhai csillagokkal vetekedő könyörületes fzemek, kik fzegént, boldogot mindenkor egyaránt, kedveífen néztenek; már az halál hállójában! Imé az a’ drága nyelv, a’ ki annyi fzomorú fziveket vigafztalásával meg- vidámitott; már az halál kőtelében! Imé azok az adakozó kezek, kik a’ jó téteményt eíső módgyára fzórták*, már az halál fogságában!