Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1

Xftentül avattatott, óh áldott, óh fzerentsés Fa! a* mellyen

önnön maga az Iften függött.

Tekéntetes, Nemes Státufok! úgy tettzik, hogy ennek az áldott fának efztendöbéli tifzteletére egybe gyűltünk Mi mindnyájan, és ugyan Ti Tekéntetes Űri Rendek (amint hallom) fo- gadáftok fzerént, hogy a nagy hatalmú Ür Iften a’ dög-halált* melly egynéhány EfztendÖk előtt ebben a Nemes Vármegyében hatalmaskodott valamint akkor, úgy moft, és ez után ennek a’ kerefzt fának ereje által az egéfz Vármegyéiül el-tá- voztafía.

Én pedig nem más okra való nézve hivattattam ide, hanem hogy C a’mint az hozzám küldettetett Levél bizonyittya ) Laudes falutifera Crucis (a) az üdvözség hozó, fzerzö kerefzt- nek ditséreteit hirdeflem.

De valljon Tekéntetes Státufok! nem bolondság e’ a mi dolgunk? nem botránkozás e’ a mi Sz. Kerefzthez való tifztele- tünk? mert ha már régenten Sz. Pál Apóik bizonsága kéntr Judah fcandalum Gentibus flultitia. i. Cor. C. i. v. 23. nem tlak a Kerefztnek tifztelete, de maga a’ Kerefzt-is a’ ’Zfidók- nál botránkozás , a' Pogányok előtt pedig bolondság vala, hogy, hogy nem léfzen bolondság fát tifztelni a moftani világ előtt ? melly valahány ízemélyt, annyi böltfefséggel tündöklő Salamonokat nevel.

De ne gondoltjunk mi ezekkel, efzünkbe juttatván ama Sz, Pál fzavait: Verbum Crucis pereuntibus flultitia eft, iis autem, qui falvi jiunt, id eft: nobis Dei virtus, & fapientia 1. Cor. C. 1. v. /<?. & 24. a’ kerefzt, és a’ kerefztnek igéje bolondság ugyan a’ veizendök előtt, de azoknak, a’ kik üdvözülnek, az az: nekünk, az Iften ereje, és böltfefsége.

A 3 Bár

(a) Admodum Reverendus Dominus Joannes Nep. Tarnotzi, Vir omni laude dignus, qui a multis annis, & munere Parochi, & Officio Conventualis in S. Benedi&o fungitur, dederat ad me litteras humanitatis pleniffimas, quibus iae c.: fro h>cce Termone elucubrando invitarat , & fundatas attulit caufas, cur id ha&enus (ut ut faepe voluerit) facere nequiverit.