Leonhard, Joannes Michael: Egész esztendőbeli evangeliomok és azoknak magyarázattyaik (Buda, 1821) - 22.447

ő felőle. És megáldá őket Simeon, és monda: 34 íme, ez tetetett sokaknak romlására és feltá­madására Israelben, és jelül, mellynek ellene mondatik, és a te lelkedet is általjárja a’ tör, hogy kinyilatkoztassanak sok szivekből a’ gon- 35 dolatok. És vala egy Anna Próféta aszszony, 36 Fánuel leánya, Aser nemzetségéből. Ez nagy üdös vala, és az Ö férjével, kihez mint szűz ment vala, hét esztendeig élt. És ez nyolcz- 67 van négy esztendős Özvegy vala, ki a’ tem­plomból el nem távozék, böjtöléssel és imád­sággal szolgálván Istennek éjjel és nappal. Ez 38 is azon órában érkezvén oda , hálát ada az Urnák, és szollá Ö felőle mindeneknek, kik Israel váltságát várják vala. És hogy elvégező- 3g nek mindeneket az Ur törvénye szerint, meg- térének Galileába az Ő várasokba Nazaretbe. A’ gyermek pedig nevekedik és erősödik vala, 4o tellyes bölcseséggel, és az Isten malasztya va­la Ö benne. Magyarázat. 33. A’ jámbor Ősz Simeonnak, ki a’ jövendölés ajándékával bir vala , megigéré Isten , hogy meg nem hal , míg a’ világ Megváltóját nem látta. Ezen isteni Ígéret betellyesedett, midőn Jésus negyven napos va­la, és Őtet Mária és Jósef a’ templomba vivék , hogy érette a’ rendelt áldozatot Istennek bemutatnák. A’ jó lelkű Simeon Isten sugallásából a’ Jésus gyermekben megismeré a’ világ Megváltóját , és előre mondá felőle, hogy Ö isteni Tanításával a’ tudatlan embereket megvi- lágosíttya, és hogy Ő lészen népének legnagyobb diicsŐ- sége. Mária és Jósef álmélkodának ezeken a’ nagy dol­gokon , mellyek Jésuson betellyesedni fognának. 34. Simeon szerencsésnek álítá Máriát és Jósefet. De azután Máriának, minthogy Jósef azt, a’ mit jö­vendőié , meg nem élné , különösen monda : Ez so­kaknak , kik jó akaratuak , üdvözség forrása lészen : mások pedig, kik Tanítása által nem akarnak meg- jobbulni, elkárhoztatnak Ö általa. 35.

Next

/
Thumbnails
Contents