Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

XV.

/J« Isteti teremte e' mindent.

Az, Istent ég ’s föld’ Alkotójának lenni az okosság- önelveiből következteti ; mert mivel okozatot ok nélkül nem képezhet, ’s föl nem tehet; minden okozatok’ szülő okát következteti; minthogy pedig- ellenkezik, hogy a’ véges valók önlételük’ okát magukban tartsák, azt az okosság az öröklő okban ’s Fővalóságban szükségkép látja. Öröklő tömült anyagot Platóval, avagy örök parányokat (oszthatatlan részetskék} az epicureusokkal állítani annyit tészen, mint a’ szükségkép létező Valóság’ tökélyeit az esetes valóknak tulajdonitni. Egész anyaggal az Istent összekavarni mint tett Spinoza, nem egyéb, mint a’vé- getlent a’ végessel, a’ mulandót a’ végtelennel , a’ határozottat a’ határtalannal együvé rakni, vagy ellenkezőt képeztetni. Tehát az Istent e’ világ*’ ’s minden Alkotójának lenni az ész tanítja. Azonban a’ semmiből való teremtést, ha csak isteni Kijelentés által föl nem világosítatunk, nem oly könnyen gondolhatni, minek erősítésére szolgálnak mind az ó mind az újkori bölcselkedők’ legszarvasb hibái.

Tehát e’ világ’ ’s minden’ eredetének kinyomozására a’ Szentírást szükség ka— 45 —