Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

36

Hogy tehát az Isten, és mi közöttünk az elközelités’ ’s hasonlítás’ pontjai létezzenek , és annak' szentséges kedvezésében legyünk, oda kell törekednünk, hogy a’ belső ember mivel tessék; elménket a’ tudományok’világánál derítve, akaratunkat gyakorlati erkölcsökkel erősítve. Innen látszik, hogy mikor az isteni szolgálatot végezzük, nem elég csak térdet hajtani, kezeket összetenni, szemeket égre emelni, avagy nyelvvel pengetni az imádságokat. Mint kell hát imádkozni ? Miként eltölteni a’kegyes órákat? Főleg, meg kell győződve lennünk arról, hogy magunktól mint önmagunktól idves szolgálatot nem tehetünk , és Isten- segítsége nélkül nem lehetünk örökké boldogok. Azonban magammal szinte éreztetnem kell önméltatlauságomat, hogy az én bizalmam Isten iránt annál inkább teljesedjék. Ha imádkozol, a’ szív tegye az imádságot: a’ száj’ mozgása, a’ nyelv’ mozdulata, csak a’ szív’ indulatinak kifejezése. —

2. Az Isten örökké való ; mert a’ józan okosság az esetes teremtmények’ megtekintése által önelveiből a’ független, és végnélküli Valóságot következteti, ki mindennek elegendő okát magában tartja, ki ugyanazért önlétének okát nem más Valóban , hanem önmagában szükségkép ké-