Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

9

tezó igazságok, mellyekról nagyobb vagy kisebb világossággal van inegismérete az embernek, midőn az ó elméje fejlődik, noha meghatározott formában nem szólhat azokról. Ezen igazságot semmiféle álokoskodás meg nem seinmítheíi. A’minden rend’ kitérője, és elintézóje adta az emberbe a’ kifejlődés’ előmenetelét, sőt erre nézve szükségesé tévé; mert mi kapcsolatban vagyunk a’ külvilággal, és érezhető dolgokkal, mellyek vizsgálatára el- mellőzlietlen szükségeink szorítanak, mil- lyeken azok’ hiányával lehetetlen segítenünk ; de meg kell járnunk elmél kedésünkéi magunkat is, mert arra ösztönöz minket némeíly öröklő ’s köz indulat. — Már pedig sem magunkat, sem a’ küldolgokal helyesen nem vizsgálhatjuk meg, ha azon elvek nem lennének , mert csak egyszerű, összefüggetlen, csupán érzeményes fogásokon kívül, mellyek az állati országban dívnak, bennünk egyebek nem jelen- keznének. ínntn a’ köz ’s míveletlen ész is azon elvek szerint gondol — mindenki gyümölcsről ismeri meg a’ fát, minden építészetből a’ művészt képezi, és ha valamit állít, az ellenkezőt tagadja. Mindenki, bárha határozottan az okot kijelelni nem tudja, hanem önmagában érzi, hogy ha szintén kívánna is, máskép gondolkozni nem képes.