Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

210

juk, mert illyesnek (adása az embernek lelki szükségei közé nem tartozik. A’ tulajdon értelemben vett eredeti bűn’ elliatása a’ mi határ közit szorongó elménket meghaladja ; azonban ha az eredendő bűnnek csak anyagi részét vesszük föl, a’ dolog e’kép’ képezhető: Ádám’ atyánk’ vétke’ következtében eképen módosíttatott az emberi test, hogy az abban leledző lélekben el- rendelet jelenkezzék inkább érzéki, mint lelki országhoz szítani, és emennél azt följebb becsülni; a’ mi nem keveske zava- rodás bennünk; minek gyökérokát nem az Isten’ öröklő végzetében, hanem önmagunkban kell keresnünk. így a’ nagy Isten már önelő-képét az emberben nem látja, hanem ő ellene szegzeít teremtményét fogantatásától fogvást, ki a’ vele született roinlotságnál fogva mind természetes, mind téteményes végrendeltetésével ellenkezőleg mutatkozik; mert az elme mélyebben akarván járni botlik, az akarat szántszándékkal rosszalkodik. Ugyanazért a’ nagy Isten megvoná az emberektől nem csak az első emberekre árasztott előadományokat; neki nem csak nem kedves az ember, hanem mint ő ellene szegzettet a’ test és lélek köztti csatát megszüntetni nem képest, büntetésre is méltónak jelenti.

Ily kifejezések alatt a’ philosophia