Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

Ietésétől fogva e’ földön, mély gondolkozással nézzük ál; illyen vizsgálatból kell következtetnünk: mi rettenetes a’ büntetés, melyre az erkölcsi törvény’ szántszándékos áthágása mindenkit teszen méltóvá a’ csalliatlan Biró’ széke előtt.

Egyébiránt pedig bárha a’ mi Közbenjárónk, ki bűn nélkül vala, az isteni igazság előtt büntetésre méltó nein voltis; de az a’ büntetés, melly alá vettetett, ’s mellyre mi érdemesek valánk, nem ellenkezik az igassággal. Mert mivel mond ja önmagáról: Az én életem leteszem az én juhaimért. Senki nem veszi el azt tőlem, hanem én teszem azt le önmagámtól, vagyon hatalmam annak letételére, és vagyon hatalmam annak isméd fölvételére. (Ján. 10. 15.) Valójában az igassággal nem ellenkezik a’ büntetés, mellyet érttünk a’ Közbenjáró önkintesen szenvedni méltóztatik; a’ büntetés’ tulajdon czélja pedig, t. i. a' törvény’ szentsége ’s magasságossága némely más jeles’b móddal nem eszközöltethetett.

LII.

Az eddigiekből mint kútfőkből folynak némely tettleg valósítandó igazságok.

1. A’ Megváltás ’s Elégtételtan az emberi szivet teljes vigasztalással tölti

— 16» —