Már Péter: Templomszentelési beszéd : Tartatott a nagy-győri reformáta ekklésia temploma megujítása alkalmatosságával sept. 4. 1814. (Győr, 1814) - 11.131.3
az Isten tsak azokban kívánta, hogy áldozzanak néki: azt mondják, hogy ezek tsak a’ Kristus Orfzágának titkai voltak , és a’ Kris- tus testét typisalták ábrázalták, a’ Kristusnak magának ezen fzavai fzerént: „Rontsátok- el e Templomot és harmad napra megépítem azt.“ — Szóllott pedig ekkor, a’ mint Szent János írja *) ; az Ö testének Templomáról. -— Valamint tsak azokban lehetett áldozni: úgy az Istent tsak a' Kristus, nem más Szentek által kell segittségül hívni; és minthogy az Árnyék, Tzerimóniális Isteni tifztelet már megfzünt, ’s azt többé vifzfza hozni tiltatik-is: megkell fzünni ezt mondják a’Templomoknak-is; annyival-is inkább: mivel ugyan ezt lehet kihúzni az Isten , a’ Próféták, magának a’ Kristusnak, ’s az Apostolainak fzavaikból-is. Az Isten maga igy fzól **): A’ menny nékem ülő fzekem, és a’ föld az én lábaimnak nyúgotója. Hol vagyon a’ Ház, mellyet építenétek nékem? És hol vagyon az én nyúgodalmamnak Helye? Salamon igy*** ****)) Az Ég, és az Egeknek egei bé nem foghatnak Téged; Szent István igy, *♦**) Ama 8 *) Jan. 2 : 21, **) Esa. 66: í. ***) i Kir. 8 : 21* ****) Tsel. 7 : 48.