Már Péter: Templomszentelési beszéd : Tartatott a nagy-győri reformáta ekklésia temploma megujítása alkalmatosságával sept. 4. 1814. (Győr, 1814) - 11.131.3

hogy a’ Gyermekek és Ifjak ollyanokra-is ta- nítafsanak, mellyek még távol vágynak tő- lök. Mi hafznok lehetne ezekből? Tsinálhat- nának-é ezek elégedendő bényomást-is bennek? Vegy ük-fel tsak példának okáért, a’ Szen­vedőket illető Kerefztyén tanításokat: ugyan ügyelhetne-e’ ezekre, úgy a’ mint kell , az ollyan, -a’ ki még semmi fzükség«ft nem ér­zett, ’s egyebet maga közül paraditsomnál nem gondol? Templomba-is kell , még pedig egéfz életében az Embernek járni , ha az Istent a* Jésus fzerént h a fin o fsán látni kívánja. Szük­ségek vágyon erre még azoknak-is, a’ kik Ifjúságokban legtökéletefsebben tanítattak, ’s az olvasás és a’ tulajdon elmélkedés által, ma­goknak elegedendö Vallásbéli esméreteket gyűjtöttek. Mert ha nem tanúihatnának sem­mi ujjat-is már az illyenek a’ Templomokban (de a’ mit tsak a’ kevély maga meghittség képzeltethet valakivel; mert nintsen ollyan esméret, a’melly ne nevelkedhetne) legalább azokra, a’ mellyeket már tudnak, emlékez­tethetnek és a fzent életre serkentethetnek azokban. Erre pedig nintsen-e’ igen igen nagy fziikségek ? Úgy vagyon a’ Vallásbeli igazságokra-is, mjnt a’ testet tápláló efzkö- zökre nézve a’ doLog. Valamint az evtst 20

Next

/
Thumbnails
Contents