Síkos István: Néhai nemes és nemzetes Bodzai Rozália asszonynak ... Szakonyi Mátyás ... élete drága felének ... utolsó beszédje, mellyet ... előadott Sikos Isvtán (Weszprém, 1803) - 11.131.11

Személyre nem néz, dolgában eljár, Tanátsot nem kért te fzívedtöl.

Soknak reggele nyers épfég vala:

’S eítvéje vált gyáfz fzomorúra;

Már fok napnak öröm efthajnala Fordult más nap keferves búra.

Gazdagfág, nagy név, nemes vér, fó rang, Meg nem ment ám illy üres hang A’ halál’ éles kafzájától.

Vak Ö ’s nem gondol zárt palotákkal,

Minden megtöltött kintses ládákkal,

Meg nem maradfz felvont íjjától.

Itt emberré lefz király és koldus,

Egygyé a’ fzükfég ’s méltófág;

lm' fzegény Lázár ’s te tékozló Dús,

Egy verembe töm halandófág.

Ifjú vagy, ékes, egéfzfég fzíned,

Meg nem vefzett még az ínyed, Mefzfze van még úgy-e Te véged?

Barátom! ne hidj a’ piros vérnek,

Ha a’ nyavalyák hozzád betérnek,

Melly hirtelen múlik fzépféged!

Hány izmos inak, bízván éltekben Lerofkadtanak nagy véletlen;

Legfzebb ifjak tavafz idejekben Elköltöztenek kéfzületlen.

Gondold-meg ezt jól, józan Halandó,

Hogy itt minden elmúlandó,

’S hogy ez élet egy más’ kezdete.

Az elválás bizonyos ’s fzükséges,

De a’ napnak ’s órának kétféges Az ö félelmes eljövete.

Úgy élj tehát e’ habzó világban,

Hogy meg ne átkozzd benlétedet;

’S