Klopstock, Friedrich Gottlieb: Ádám halála. Egy szomorú dramma három szakaszokban a Messiás éneklőjétől (Győr, 1812) - 11.131.1

teteit ti-is, an vált, láfsuk az 6 végső mo, solygá.-át! Mindnyájan itt vagyunk. Áldjr meg minket, atyám !

Adám: Já dijatok ide, kedves gyerme-? keim ! Hol vagy , Séth, hogy te reád jobb, *s te reád, Hémán , bal kezemet tegyem, Szelima haioljön Hémánra é. Szunim Séth- re. Jöhetek, anyák, és hozzátok közelebb a’ ti fiatskáutókat. Áldja-meg Éva-is az ö gyermekeit vélem egyletemben ! (letérdelnek körülötte•).

Éva: (utolján maga-is letér dep elvén) Engemet-is áldj-meg, Ádám !

Adám: Évá.-is megáidjam-e? Itt az én áldásom : Kövefs engem’ nem sokára ! Után-? nam kevés időre mindjárt teremtettél , te embereknek anyja ! En utánnam kell tehát meghalnod! Itt az én sírom!

Éva: Mennyei lelkek" ízava ez, mellyel mondái, Ádám !

Adám: Az én áldásom, gyermekeim, ez; ez az én áldásom, mellyel unokáitok- nak unokájit, mellyel az egéfz emberi nemzetet megáldom. — A’ ti atyátoknak istene, ki a’ pórt emberré méltoztatta , és halhatatlan lelket lehellett belé, a’ kinek megjelenését láttam , a’ ki engemet megáldott és megítélt —■ Ez, ama’ nagy Imádandó adjon tinéktek — sok fájdalmakat és — sok örömeket, ’s így emlékeztefsen-meg gyakorta, hogy meg kell halnotok, hogy vifzont halhatatlanok legyetek. A’ mit a’ föld ád, és ezen halálnak teste elvefzen , azt úgy ve^ gyének, mint az utas, ki a’ forrás mellett le

3$