Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b
vvw 270 ■v*w Isten büntetése ? — Ki vagy te oh! ember! a* ki az Isten véghetetlen bölcsességét megvesztegetett értelmedhez mérni, az Ö utait, mellye- ken kit kit közülünk vezet, vakmerő Ítéleted alá venni, az ő nyomorúlttyát keseritteni bátorkodói ? — Nem szabad-e veled-is , mint más felebarátoddal szabad volt? Nem foszthat-e me«; tégedet-is akár mellyik érzékenységedtől, akár mellyik ép tagodtól, mint felebarátodat megfosztotta ? —• Nem esne-e ekkor, — mitől Isten mentsen! — tör gyanánt szívednek, ha ínségedből mások csúfot tennének, és szeretetlen Ítéletekkel keserittenének ? — Azért féllyed az Istent, vedd konyÖrületességedbe nyomorékjait, es Őrizzedmeg parancsolattyát, mellyet ezekről adott mondván: „ne átkozzad a’ siketet, se ne tégy akadékot a’ vak elejbe: hanem féllyed a’ te Uradat Istenedet, mert én vagyok az Ur o.) ■— O igen-is az Ur, ki rajtad szeretetlensége- dért rettenetes boszút állhat. Megfontoltad-e, Barátom! megfontoltad-e miilyen szerencsétlen az az emberek között, ki egyik vagy másik érzékenységének héjával vagyon? Ah! ha megfontoltad volna, lehetetlen hogy eránta könyörületlen maradhatnál. Magadat látnád, magadat sajnállanádmeg benne , és a’ mit kívánnál, hogy néked tegyenek az emberek, ha talán te magad szerencse tlen2.) III. Mos. XIX. 14.
