Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b

'VW

25?

az ég ellen vétkezett, szemeit sem az attyára, sem az égre felemelni nem bátorkodott. Felszámlálta magában melly nagy, melly számtalan jókat cselekedett véle az Isten, és bogy ö melly liáladatlanúl gonoszra költötte, roszra vesztedetO f ' O

te Isten ajándékit. — És mivel nem mások vétkeire, hanem saját gonoszságira voltak nyitva szemei, megrettenvén magától „a melyét veri vnla. Hogy melyét vervén , szívet büntetésre méltónak lenni megvallaná. -Melyét veri ttctla mondván: Isten! légy kegyelmes nékem bűnösnek. Rövid, de egeket hasogató imádság, mert szót szóllott mellette az alázatosság, mellyet az Isten legszívessebben meghalgat. „A5 maga megalázónak imádsága által hattya a’ felhőket, és meg nem vigasztaltatik, még nem elközelget- és el nem távozik, még nem a’ Felséges reá teként.” 4.)

Így kellene nékiink-is imádkozni. Mindenek előtt meg kellene esmérni semmiségünket. Nem kellene magunknak semmi érdemet, semmi méltóságai tulajdonítanunk. Mert ha mindeneket megcselekedtünk-is, a’ mire kötelessek valánk; Isten előtt csak érdemeden szolgák vágjunk. Nem tehettünk volna semmit, ha ö azt-is hogy akarjunk, azt-is , hogy cselekedhessünk nem adta, nem ajándékozta volna. Úgy kérjük tehát ötét, mint Dániel kérte, hogy bennünket nem érdeminkért, mellyek előtte nincsenek, hanem

40 Sirák. XXXV. 21.

17