Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Ionos dolognak tetszhetik az előttünk, hogy a- zon mennyei tárgyak, a’ melyekre igyekeznünk parancsóltatik, egyszersmind oly’ nagy homály­ban hagyattak légyen. Mi esméretlenek va­gyunk a’ Vi'ággal, csupán azon helyhez lévén Szorítva, a’ melyben lakozunk, nem engedtetik nekünk, hogy valamit tudjunk arról, a mi a világnak felettünk, és környüllöttünk lévő ré­szeiben történik ; sok munka és fáradtság által jutunk nem'ly kevés testi tárgyaknak, a’ mel- lyeket mo>tani lakhelyünkén találunk, valami csekély esmére»ihez^ De a’ lelki világnak mi­volta, és törvénnyei iránt, tökélletes tudatlan­ságban születünk és halunk-is-meg. Ha erről tovább gondolkozunk, nevezetesen egy dolog foglalatoskodtattya Szívünket különös nyugha- tatlansággal, t: i: a’ Léleknek halhatatlansága, és az embernek jövendő állapottya. Avagy ezt lwvánnók kérdezni, avagy tőllünk, a* kik ez életben annyi szenvedéseknek vagyunk kitétet­ve, a’ kik annyiszór kéntelenittetünk a’ mi re­ménységeinket és kívánságainkat, minden ból- dogságra való törekedésünhben semmivé tétet­ve látni: — miért tagadta meg a’ kegyelmes Teremtő azon vigasztalást, hogy jövendő álla­potunknak, ha ugyan-is készíttetett olyas Szá­munkra, tökélletes áltablátására és esméretére jussunk ? — Igaz, hogy az okosság nekünk sok 8i

Next

/
Thumbnails
Contents