Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

7°

Sorsa az minden emberi gyönyörűségeknek, hogy darab ideig tartván, ízetlenekké lésznek, Sokak közűllök pedig unalmat, és csö- mört-is okoznak. Ezen okból a’ legtökéllete- sebb jóllételbe-is vágynak gyakran o'yan közidők, a’ melyekben a’ Lélek megtompúl, és kedvetlenségbe-is esik. Vágynak a legboldogabb életben-is olyan ürességek, a’ melyeket a’ világ bé-nem tud tol eni. De micsoda vídá- mitó szer volna illőbb, az ilyen örömtől üres, vagy Szomorú — időkben, mint az a kelleme- tes reménység, a’ mely a’ Halhatatlanságnak meggondolásából Származik', lelkűnkbe ? Valóban szegény és nem tökélletes az a’ boldogság, a’ mely nem folyamodhatik az ilyen segittő, vídámittó szerekhez, hogy azok által a’ meg- tompűlt élet-erő újra felébresztessék, és a’ világi gyönyörűségeknek hijjánossága kipótoltas- sék. —*

A’ világi boldogság életünkéi együtt fogy, Ifjúságunkban annak érzése, eleven és nyers; az életnek tovább való folytatásában, mérték- letesebb kezd lenni; annak folyta-felé egész- szen elvesz. Az, a’ ki kevéssel ennekelőtte vidámsággal, és nagy reménységekkel bővőlkö- dött, már most nehéz Szívvel kezd az elmúlt esztendőknek napjaira tekinteni. Viszsza-emlé- kezik régi társaira, a’ kik őtet elhagyták, visz-