Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

31

Hogy magasztalhatok nagyobbra egy ilyen boldog caractert, mint ha azt mondom: hogy maga az Isten-is örömmel becsűlli. Az emberek, a’ nagyot, a"* vitézt, a* Herost választyák becsűllések* tárgyának; de ö, a’ ki nem úgy ítél, mint az ember, Jób. X: 4- nem figyel- mez az olyan tulajdonságokra, a’ melyek az emberi Szemet igen-is sokszor megvakittyák, hanem az ember’ magaviseletének olyan belső inditó rugóit tekinti, a’ melyek szerzik az érdemes caractert, és a’ melyek, ha mozgásban hozattatnak, mindent eszközölhetnek, a’ mi dicséretes és tökélletes. Ha tehát vagyon valahol valaki, a’ ki az Istent féli, és igazságot cse- lekeszik, Csel. X: 35. a’ kinek könyörgései, és alami’snái, kétszínség nélkül való, és tartós egygyességben és rendel bizonyittyák az ö Szivének egyenességét, jóságát, és istenfélöségét, bár alacson-is légyen az ö sorsa, és esméretlen az Ő élete, az ilyennek könyörgései és alami’snái felmennek emlékezetnek okáért Istennek eleibe, a* ki nem személy válogató. Csel. X: 34- A’ Mindenható, az ö Királyi Székéből jó kedvel tekint ő reá; egy mennyei világosság kész ötét megvilágositani; az Angyalok szorgalmatoskodnak az ő bóldogsága iránt; őtet már e* földön eljegyzik, mim olyant, a’ ki jövendőben társok lészen, és készítik az ő Szá-