Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

423 zetnek valamellyik Templomában is, a’ mellybö] va­ló az, a’ kit beatificálni akartak; vagy ha nékik Romában volt Templomok, abban hajtatott végre eleintén ugyan tsak ollyanképpen, hogy a’ predi- kálló izékből é!ö fzóval, és a’ Templom aitaira fiig- gefztett táblákkal vagy írással a’ népnek tudtára adatott, a’ ki Boldogok közé fzámláltatott, és a’ nyilvánvaló tifzteletnek megengedett neme megha­tározott napon elkezdődött: hanem {idővel pompás fzertartások hozattak be. Mivel pedig későbben a’ Beatificatiókrol kérdések támafztattak, és azokról sokfzor sem a’ Pápának, sem a’ ízertartásiigyelo In­tézetnek levéltárában tanúlevelek nem találtattak , a’ nevezett Pápa nagyobb bizonyosságnak, és jele­sebb pompának okáért, és minthogy a’ Canonisa- tiók, mellyeknek mintegy kezdete a’ Beat.ificatio, Vaticanomban a’ fzent PéterTemplomában esnek meg, a’ Beatificatiókatt is itten végeztetni rendelte úgy, hogy ne legyen fzabad más helyen beatificálttat nyilvánvaló tifzteletek akármellyik nemével tifztelni. Mostanában a’ Beatificatiónak fzertartásai ezek: l-ör Bútsú hirdettetik azoknak, a kik annak nap­ján Penitentzia, és Oltani Szentségben réfzesülvén jeles fzenl Miseáldozatnál megjelennek, vagy lega­lább tsak azon a’ napon a’ Vaticanomi Templomot mcglátogattyák. 2. Előtte való napokon a’Templom legnagyobb linnepelésre mutató kéfzületekkel felékesíttetik. 5. A’ Beatificatiónak napján a’ meghatározott érára táméntalan népen kiviil megjelennek a’ fzer­tar-

Next

/
Thumbnails
Contents