Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 2. rész (Esztergom, 1824) - 10.473b

255 és Genitori énekeli, a’ Kar folytattya az éneklést, és a’ Pap Szentséggel a’ népre áldást ád. Azután a* Szentségről még egy verset és egy imádságot mond, és azt a’ fzent fzekrénybe tefzi. Azonban mostaná­ban jobbára bevett fzokás fzent Ambrus éneke után előbb ezt a’ verset és imádságot, azután a* Tantum ergo és Genitori verseket végezni. A’ Nyoltzad alatt mindennap jelesebb Mise, némellyütt pedig dél után Létánia alatt is köz imá- dásra kitetelik az Oltári Szentség. Mikor már el­telt a’ nyoltzad , az alatt imádott Szentséget a’ Pap valamelly Misénél magához vefzi, és megeméfzti. így igyekfzik az Anyafzentegyház a’ mái ün­nepléssel mintegy megjobbítani azon éktelenségeket„ mellekkel Jesust vérfzomjúhozó ellenségei a’ világ­ból kivégezték. Ma az igazságtalan Törvényfzék helyett fő méltóságú Papok vezetik, a’ Fejedelmek és Hertzegek pedig legfényesebb udvari pompával ékesítik az Isteni fzolgálatot: a’ kínzó durva porofz- lók helyett Orfzág Nagygyai, és Magistratusbéli fze-. mélyek égő gyertyákkal és fáklyákkal hirdetik a’ vi­lág világosságát. A’ kit a’ fzemét nép idomtalan lármafzóval fefzitsd meg, fejzítsd meg halálra kí­vánt, azt a’ Papokból és világiakból álló tömény se­reg Öröm, ditséret, és hálaadás énekekkel magafz- tallya. A’ kit a’ hamis vádolok é§ tanúk gonofz rá- fogásokkal, gyalázó rágalmazásokkal terheltek, an­nak az egyházi Kar Iegraesterségesebb és legorven- detesebb muzsikafzóval kedveskedik. A’ kit az a- gyarkodó ellenség rút fzidalmazásokkal és tsúfolódá­sok-

Next

/
Thumbnails
Contents