Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a
446 nal egy istenes könyvel , jobbára Cassianus Collati- óit , a’ mellyekben a5 régenyi Szerzeteseknek élete, és erköllsi feljegyezve valának, olvasott. Ez az olvasás mintegy egy óráig tartott, míg végre az Elöljáró az olvasásnak e’ fzävakkal: Ta autem Domir ne — Te pedig Uram irgalmazz mi nekünk, véget nem vetett , a’ mire a’ Szerzetesek Deo graliassal Hála Istennel feleltek. Erre a’ Templomba mentek , a'bol a’lelkiosméreteket vizsgálták, és egymásnak a' bűneiket meggyónták, azután a’ többi imádságokon kivül bárom Zsoltárt mondottak. Ezen i- mádság: Visita, quaesumus—Látogasd meg Uram, kérlek e házat 5s a’ t. mellyet még most is a’ Com- pletóriumban fzokás mondani, Cartbusianus Barátoktól fzármazik, kik minekelotte alunni mennének, Apálurtol áldást kértek , és annak megnyerése után nyugodalomnak adták magokat. Mind ezen Szerzetesi imádságoknak , és fzerlartásoknak bélyegét viseli a’ mái Completorium, mellyben mindenek előtte egy a’ Karban lévők közül áldást kér, annak elnyerése után fzent Péternek első Leveléből (V, 8.) ezt a’ rövid Letzkét elmondgya : Atyámfiái, józanok legyetek, és vigyázzatok, mert a’ ti ellen ségtek az ördög, mint az ordító orofzlány körüljár, keresvén , a kit elnyellyen. Te pedig Uram irgalmazz mi nékünk. Hála Istennek. Es ezután mondgyák a’ közgyónást, és feloldozást. Ezután ismét a5 Komái Ekklesiának fzokása fzerént négy Zsoltárt, egy est- veli Éneket, Simeon énekét, és Visita Látogasd meS imádságot mondgyák. A Completorium végéu v