Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

evett Ádám is, és az 6 vétkes engedetlenségekkel nem tsak saját, hanem minden maradékaiknak is terméfzetéfc megrontották. így lettünk mindnyáján, Adámtol eredvén, testre nézve sok világi nyomorúságok, betegségek, dolgok , és halál örökösi; így lett az elménk tompa , az akaratunk hajlandóbb a’ rofzra mint a’jóra; így veil tettük el az Isten kegyelmét, a’boldogságot, a’ végtzéllyunkra képes voltunkat. Ezen tökélletlen- ségünknek, és rofzfzaságunknak magvát magunkkal hozzuk a’ világra. Már akkor, mikor eredünk, mint rofz, az Isten akarattya, és az erkölts törvényei ellen fzegezett, a’mi végtzéllyunktol elfordultt teremtmények Pzent Pál fzavai fzerént(Efes. TI, 3.) harag fiai, kárh >zat örökösi vagyunk. Ezen állapot az emelendő bűn. Mennyivel inkább fzaporodik az adósságunk súllyá, raiolta és meddig efzünkkel élünk, a’ mi saját vagy fzemély fzerént való bűneink által. El is vefztünk volna örökre, ha tsak az Isten az Ö megmérhetetlen irgalmasságának tanátsábol minket ezen öfzfebontakozott állapotunkból, a’ mellyböl saját efzűnk és tehetségünk után nem tudtunk meg- menekedni, ki nem fzabadjtott volna.

Az Istenségnek második fzemellye tehát a’ Fiú, az Örök Atyával Öröktől fogva ugyanazon egy tér*» méfzetú , felségű, hatalmú, és ditsőségü Isteni fze- mély magára vállolván az emberi terméfzetet, azt az Isteni terméfzetével ofzvekaptsolta, ’s ember lett. Előbb az üdvösség úttyát, a mennyei tanítását hirdette, tsudákkal is megerősítette; azután pedig az emberi nemzetnek váltságáért magát a’ hereíztnek

olt»2Ö7