Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h

vemnek fájdalmas könnyeit; mert az én szeretetem is, még aJ síron túl is szent buzgésággal emelkedik utánnatok. Szerettek engemet és aJ halál nem is szakasztott el bennünket egymástól. Ugyan el is választhatná é azokat, aJ kiket az Istenség olly szorosan egybe kaptsolt ? Bizony, az én fájdalmam nem aJ balgatag kétség idétlen következése ; hanem aJ ti hozzátok való vágyódás szerzi azt egyedül én bennem. Ismét egymáséi leszünk mi, ott, aJ hol nem leszen többé keserűséggel való sirás , sem fájdalom, sem el válás ; hanem tökélletesség, és gyönyörűség. Egymásért teremtett bennünket aJ földön aJ bölts teremtő ; az örök létei kedvéért, nem pedig ezen egynéhány földi szempillantások kedvéért teremtett Ö minket. Itt tsak mintegy meg mutatott bennünket egymásnak, hogy annál lelkesebb vágyással törekedjünk nemesebb tzélunkra. Nem tsak aJ boldogító hitnek , hanem aJ szeretetnek kötelével is kívánta aJ mennyek országához kap- tsolni lelkünket.

Igen is, ott fent és nem itt aJ földön van az én hazám, Js boldog szállásom. Oda fel , az én ditsoűlt kedveseim felé emelem hát én fel könnyel telt szemeimet, áhitatosságomat, Js szent igyekezetemet. Tsak az örökkévalóért élem hát ezt az életet; tsak meg ditsoűlt kedveseimért élek halandó társaim között. Hol van tsak egytsekély bűn is, aJ melly hozzám ragadna? örökre el távoztatom tehát azt magamtól ! Hol van, tsak egy gyanítható tisztátalan kívánság is , aJ melly halálra mérgesitné szivemet ? Ki hányom azt örökre! Hol van valami bár melly kevés igazságtalanság is , a’ mit valaha véghez vittem ? Bizony 0 meg jobbítom azt ! Hol van valaki, aa kit valaha meg sér496’ Világosit ások az örökkévalóságról.