Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 8. (Buda, é.n.) - 10.413h

az Ő tselekedeteikre való emlékezéseknek bizonyos voltát, Js változhatatlan meg maradását is. Soha sem eshetik meg pedig ez aJ tselekedetekre való vissza emlékezés, hogy azokra is ne emlékezzünk, aJ kikkel eJ földön öszve köttetésben éltünk. Mert azokra volt be folyása aJ mi Iseleke- deteinknek, virtusainknak vagy erköltstelensé- günknek, szeretetünknek vagy nemtelen gyülol- ségünknek.

Nehezen foghatja ugyan meg só* tsak külső Js földi segéd eszközöket esrnerö emberi értelem, hogy miképpen esmerjük meg mi aJ más világon kedveseinket, Js azokat, aJ kikkel öszve köttetésben éltünk. De hát nem esztelenség é, egészen semminek tartani azt, aJ mit mi tsekéiy bé látásunknál lógva nem képzelhetünk, Js meg nem foghatunk? Ugyan aJ felettünk való 5s nemesebb valóságok nem szintén hasonló módon mosolyognak é, látván gyarlóságunkatj mint mi nevetjük azokat aJ világ esmeretlen részeiben vadon élő embereket , aJ kik lehetetlennek tartják azt, hogy az ember aJ maga gondolatit, ésszándékját tökél- letesen tudtára adhatja másnak, aJ nélkül pedig, hogy azzal beszéllne, vagy tsak látná is azt? Ez a* vadon élő is gúnyolná azt, aJ ki nékie ezt mondaná: Noládd, vannak pallérozottabb lelkű, ’s ditsoségesebb kimiveltségii emberek, mint mi vagyunk; azok beszélnek egymással, megértik egymást, ha szintén ezer meg ezer mértföldekre laknak is egymástól; és ha iszonyú bértzek, tengerek, folyó-vizek, sivatag puszták vannak is kö- zöttök. És ha meg mutatják neki az irás-mester- ségét, természet feletti boszorkányságnak fogja azt tartani.

Ugyan már gondolára vévén jelenvaló Js jövendő sorsunkat, *s öszve hasonlítván eJ kettőt: nem úgy vagyunk é lelkűnknek aJmás világon leVilágosit Ások az örökkévalóságról. 487