Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 7. (Buda, 1830) - 10.413g

y£ Vallásért való háborúk következése. 601 fel, mint valamelly ruhát. Sőt inkább azt lehe­tett gyakorta észre venni, hogy a3 kik a3 magok vallásokból ki tértek, 3s a3 kiknek meg gyozŐdései- ket meg zavarták és semmivé tették, annakután- na még rosszabb és vallástalanabb emberek let­tek , mint az előtt voltak; vagy hogy később esz­tendőikben ifjúkori vallásokra bánkódó szivvel tértek vissza, vagy hogy a3 polgári hasznok te­kintetéből kép-mutatókká lettek és azok maradtak. Ha a3 kiilömbözŐ keresztyén Ekklésiák hit sorsosi között, a3kik tsaka3dolog valóságára nem tartozó vallásbeli vélekedéseknél és szokásoknál fogva kiilömböznek egymástól, felettébb meg vetendő dolog is az úgy nevezett térítés; mind- azáltal nem lehet óltsárolni azoknak igyekeze­teiket, a3 kik a3 Jézus Krisztus Evangyéliomát azon népek közé viszik, a3 kik azt telyeséggel nem esmerik. Mert a3 tiszta keresztyén vallás, a’ mint azt a3 mennyei Idvezito hirdette, sem­mi jót sem ront le, sőt inkább meg világosítja és meg javítja azt, a3 mi a3 vallásos dolgokról Az emberi lélekben már meg van; a3 szent gon­dolatokat vigasztalással tellyes bizonyossággá, a3 szürkületet tiszta világossággá teszi. Nem hartzol az semmi ártatlan szokások és véleke­dések, sem a3 íén álló polgári rendelések ellen és meg ditsoitő erővel kaptsolja magát minden már meg lévő hijánosabb valláshoz. Mert a3 tiszta, elegyítés nélkül való keresztyén vallás, a3 leg felségesebb és leg szebb fel növése , ki­fejtése és virágzása minden emberi érzésnek és okosságnak és ellent-állás nélkül el fogadtatik. Azért terjedt el olly tsudálatos sebességgel a3 világon a3 keresztyén vallás, mivel ez macának, hogy úgy szolljak, az emberi léleknek Isteni fel - növése. A3 Krisztus nem akarta el törölni a3 MósestÖl rendelt isteni tiszteletet. Maga azt

Next

/
Thumbnails
Contents