Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 6. (Buda, 1830) - 10.413f
Minthogy már az illyen képzelt dolgoktól való félelem valósággal meg zavarja az élet örömeit, nyugodalmát, és vidámságát; kötelessége, még pedig keresztyéni kötelessége az minden embernek, hogy igyekezzék az e féle félénkséget ki venni aJ mások szivéből. A3 mi Mesterünk az Ur Jézus is ezt tselekedte. Midőn fel támadása után meg jelent volna aJ tanítványoknak, a* kik azt gondolták, hogy Ö még akkor is abban aJ koporsóban vagyon, aJ mellybe holt testét helyheztették, és az Ö látására meg háborodá- nak, minthogy azt gondolták, hogy valamelly lelket látnak, meg feddette Őket ezen babonás, és helytelen gondolatjokért. „Miért háborodátok meg, igy szollá nékiek, és miért jének szivetekbe ollyan gondolatok? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, mert én vagyok. Tapogassatok meg engemet, és lássátok! Mert aJ léleknek nintsenhúsa, és tsontja, aJ mint látjátok, hogy énnékem vagyon.54 Luk. 24: 38, 39. Az érzékenységek által egyedül tsak a? testi Js földi dolgot lehet tapasztalni. Az embernek lelke pedig éppen nem testi, Js földi dolog. Hogy lehetne hát azt látni, aJ mi láthatatlan, Js hogy lehetne azt tapogatni, aJ mi tapogathatatlan ? Vágynak ollyan álmodozók, aJ kik a’Jézus Krisztus fellyebb említett mondásának ellenére, azt hazudjék, hogy aJ lelkeknek ollyan formájú testek van, mint az emberi test. De ki jelentette 'meg ezt az illyen embereknek ? Sőt még aJ mi több, úgy adják elő, hogy az illyen vékonyabb testnek ruhája és köntöse is van, mint az ember- •nek, mintha azaJ gyapjú és vászon matéria, a* mellyel mi ruházkodunk, vagy aJ mi öltözködésbéli szokásunk aJ lelkek országában is meg volna. Ez tsalhatatlan bizonysága az emberi értelem bá- VI. Rész. J 35 A* Halottak meg jelenése, ’s a1 t. 545 U