Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 6. (Buda, 1830) - 10.413f

18 Kitsoda az én Felebarátom ? egy Lévita, vagy is egy azok közztil az emberek közziil, aJ kik az áldozó Papok körül' szoktak szolgálatot tenni aJ Templomban, Js aJ kik az­zal ditsekedtek, hogy az Isten az Ö örökségek. Ez is el ment a^ szerentsétlen nyomorult mellett. Nem tudta ez azt, hogy az aJ szánakozásra mél­tó ember néki felebarátja. Végre jőve egy Sa~ maritánus is, és meg látá aJ nyomorult Zsidót. Úgy de a’ Zsidók és Samaritánusok ellenségei voltak egymásnak; gyűlölték egymást, mert mind polgári törvénnyeik, mind vallásbeli rend-tar­tásaik mind aJ két felekezetnek egymástól kü- lömböztek. Mind eJ mellett is ezen Samaritanus nem nézett arra, hogy a3 JSidó néki mind Pol­gári, mind pedig Vallásbeli tekintetben ellen­sége , hanem azt vette gondolára, hogy az is ember. Szánakozva fel tette azt aJ ma<ra barmá­o ra, minekutánna annak sebeit bé kötötte volna; ollyan emberekhez vitte, aJ kik azt ápolgatták, és meg fizetett érette. — Egyedül tsak ez tudta azt , hogy ki az ö felebarátja, Js tselekedettel is meg bizonyította azt, hogy Ö ezt tudta. így tanította meg az Űr Jézus aJ kételkedő­ket arra, hogy kitsoda aJ mi felebarátunk. — Felebarátunk minden ember, aJ ki hozzánk kö­zel van ; minden ember , aJ kivel ollyan egybe köttetésijén lehetünk, hogy annak használhatunk. Tehát aJ világnak leg messzebb lévő részé­ben lakó ember is, akár fejér, akár fekettí, a- kár pedig réz színű, akármiféle nemzetből való is légyen az, ha szinte egészen másféle törvények alatt van is az, mint mi vagyunk, de ha annak mi hasznára lehetünk, felebarátunk az nékünk. Az az Isten teremtette azt is, aJ ki engemet, és ugyan azon tzélból teremtette, aJ melly tzélból engemet eJ világra elő állított. AJ széles föld­nek egész kerekségén lakó egész emberi nemzet

Next

/
Thumbnails
Contents