Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 3. (Buda, 1829) - 10.413c
gerjedéseimet; mivel azok olly igen emberi dolgok! Többnek lenni pedig embernél, nem kötelessége az embernek. De taníts-meg. Te engemet, Istennek szent Fija, mindenben, mind a' fajdalomban, mind aJ gyönyörűségben mértékletesnek lenni, hogy hozzád hasonló és az Isten előtt kedves legyek. Nem! az Isten nem azért adta maga minékünk az életet megkellemesíto érzéseket, hogy mi azokat újra el öljük és ki irtsuk magunkból, hanem hogy azokat áhítatosságunk és virtusunk5 szárnyaivá , Js eggyszersmind fegyvereivé tegyük az életet pusztító vétkek ellen. Amen. 92 Szivünk indulatinuk helyesebb megiteiesek. IX. A Külső szín és valóság. Jak. 2,1 — 4. Nem kérek jószágot, kincset, ’S földi méltóság’ fényét; A’ mit e’ hiúság fizet, Porrá lészen az ismét. Csak bölcseséget adj nékem , Oh mindeneknek Ura; Ez vezet szent nyomon engem, Ez a’ lelkek’ fö java! Ez tanít csal-színt megvetve T-v / ^ Dolgok’ becset ismérnem, ’S szívemmel csak Istenire Kegyesen gerjedeznem.-Alz Isten aJ legfőbb bölcseség! — így halljuk, igy olvassuk ezt gyakran, & nélkül hogy minden