Koszta József: A keresztény vallástudomány kátechizmusa (Brassó, 1846) - 10.400

28 Isten vaja, Es amaz ige testé lett, és lakozott mi közöttünk, és láttuk az ő dicsősségét, úgymint az atyá­nak egyetlen egy szülöttének dicsősségét, ki tellyes vala kegyelemmel és igazsággal. Kol. 1, 15. Ki a’ láthatatlan Istennek ábrázatja, és minden teremtett állatnak előtte született. Kol. 2, 9. Mert ő benne la­kozik az Istenségnek minden tellyessége állatja sze­rint. Fii. 2, 6. 7. Fii. 2, 9—11. Sid. 1, 3. 56., Milly nagy érdemeket szerzett a’ Jézus az emberi nemzet eránt ? Az emberi nemzetnék megváltása az Is­tentől d reá, mint a’ ini mennyei Idvezitonk- re bizva lévén, azt az d isteni tudományja, fedhetetlen élete, szenvedéssé és kínos halá­la, de diadalmas felmagasztaltatássa által sze­rencsésen véghez is vivé. Efes. 1, 3. Áldott legyen az Isten és a’ mi Urunk Jézus Krisztusnak atyja, ki megáldott minket minden lelki áldással mennyekben a’ Krisztusban. Te fejünk vagy, mi pediglen Tagjaid va­gyunk egészen, Tolled jdn világosság, Elet, kegyesség, békesség, Bátorság, örök idves- ség, Erd, ’s igaz vigazság, Gerjeszd, Éleszd, Mi lelkünket, És testünket, hogy áldhassunk Téged, ’s felmagasztalhassunk. — Nóta. Tün­döklő hajnal csillag. — 57., Miilyen lelki jókban részelteti minket a’ Jé­zus tudományja ! A’ Jézus megszabadított minket az d tu­dományja által a' tudatlanságtól, a’ valiástalan- ságtdl, és a’ babonától, úgy a’ bűntől ’s az Istentől való félémtől is, és világosságra hozta azon fo igazságokat, a’ mellyek lelkünk’ id- vességének alapjai. Ján. 12, 46. En világosságul jöttem e’ világra, hogy senki ne maradjon a’ sötétségben, a’ ki én ben­nem hiszen, Ján. 8, 31. 32. Ján, 14, 6. Monda néki

Next

/
Thumbnails
Contents