Tóth Ferentz: Homilétika (Győr, 1814) - 10.247

BÉVEZETÉ Si 33 megjutalmaztatás vefzedelmesnek iratik az' er- költsiségre nézve : azt Kerefztyén Predikátzió- nak tartani nem lehet. Második tulajdonságául a’ K. Predikátziónak azt tettük, hogy az abban feltett igazság a’ Jé- susnak , mint Isten Követének tekintetével is megerő­síthessék. Mi ugyan-is Kerefztyén Vallást taní­tunk, mellyröl azt hifzfzük, hogy ezt az Isten jelentette ki a’ Kristus által: nekünk tehát, ha hitünkkel ellenkezni nem akarunk , a’ mi Ke­refztyén tanításainkban feltett igazságok meg^ erősítésében , a’ Kristusnak mint Isten Követé­nek tekintetével-is kell élnünk. — De meg keli jegyezni, hogy a’Jesus tekintete, az Okofság- nak hafzonvetelét tanításainkból ki ne rekefz- fze: mert maga az Evangeliom ezt a’kettőt öfz- veköti Mat. 6: 25 — 34* a’ mit hát az Isten öfzvekötött, nem fzabad azt embernek elválafz- tani. De egyébaránt-is nekünk úgy-is mint embe­reknek, úgy-is mintKerefztyéneknek vakul hinni, és tselekedni illetlen dolog volna : az Okofsá- got tehát, annak visgálódását, és a’ dolgok felett való ítéletét a’ K. Predikátziokból ki nem lehet hagyni. . Ha, madik tulajdonságául a’ Kerefztyén Pre­dikátziónak azt tettük, hogy az indító okok és •világosit ások a’ Kristus élete histo'riájdbál-is vétet- tefsenek y mert ha a’ Kristus életének történe­tei , p. o. az ő fzületése, halála , feltámadása ’s a’ t. a’ Kerefztyén Vallásnak egy réfze : nyilván van, hogy a’ Kerefztyén Predikátziók- ban azokat, és az azokból vett világositásokat és indító okokat ki nem kerülhetjük. Negyedik tzimeréül tettük a’ K. Predikátzió­nak azt, hogy abban mindenek az Evangeliommal megegyeznieg , vagy úgy adattafsanak elöl, hogy legkissébb elöterjefztések , és parantsolatok se legyenek abban, mellyek a’Jésus világos fza- vaival ellenkeznének. A’ melly Predikátzió- ban p. o. a’ taníttatnék, hogy a’ Vallásbeli gyü- lölség és türelmetlenség tettzik az Istennek, az

Next

/
Thumbnails
Contents