Tóth Ferentz: Homilétika (Győr, 1814) - 10.247

3) Legyen, a’ hang termd'zeti , nem pedig erőltetett, és tsináltt: az az, olly hangon orál- jon a’ Templomban a’ Tanító, mint a’ miilyenen fzokott azon kivúl befzéllni. — Ez elien hibáznak azok, a’ kik énekelve mondják-el a’ könyörgést, és a’ Predikátziójokat , — a’ kik Bassuson fzeretnek befzéllni , pedig vékony hangjok van. — A’ kik siró hangon befzéllik-el a’ legvígabb dolgokat-is \ pedig azomban víg emberek a’ társaságban. — A’ kik olly nagy erővel befzéllnek , hogy az ereik-is kidagadnak a’ homlokokon. — A’ kik másokat követnek a’ befzédben, azt gondolván, hogyha ók valami derék Tanító befzédét követik, már annál fogva derék Tanítók lefznek ők-is.

4) Se fzapora , se lassú befzéddel nem kell élni: mind a’ kettő unalmat fzerez. Ezen okból

g) Commákra , Semicolonokra , Punctu- mokra kell befzéllni, hogy az Orátor ott álljon- meg, a’ hol illik, és kell. — Legtovább kell megállni a’ Periódus’, vagy a’ főbb Réfzek’ végén, és mikor egy matériáról a’ másikra megy által az ember.

6) A’ hang legyen rd/'oztatott, a’ gondolatok, és a’ belső érzések Tzerént. — A’ mi a’ fzókat illeti : azokat kell erőssebb hangon kimondani , mellyekben az erő fekfzik.

Ha kérdünk, a’ mint az indulat nő bennünk, vagy a’ Periódusban egymást követő gondolatok fontosabbak’, úgy nő a’hang-is, melly azokat kinyomja. — Mikor Ürülünk eleven , és felmenő , — mikor pedig fzomorkodunk, lefelé fzálló , bádjadtt hangon befzéllünk. — Mikor felkiáltunk, felmegy a’ hang , és ismét lefzáll: mikor haragfzunk, sebessen és nyers hangon befzéllünk.

A’ bizonytalan, és kéttséges dolgokat erőte- len, és lassú hanggal mondjnk-ki. A’ könyörgést, tsendes, buzgó, fzelíd, és vége felé erőssebb hanggal kell mondani.

lg0» dz Ordldsvdl, vagy