Boros István: Szent érzések' óltára emeltetett magános Isteni-tisztelet végett, az Istent, kegyességet, halhatatlanságot szerető keresztyén hitvallásbéli minden felekezetű hívek' lelki-boldogításokra (Kassa, 1836) - 10.238

— 59 —

dogítóm, tartozók. Jelen van az én imádá- somnak igen áldott órája, óh melly sok bámész, egyűgjű és szunyadozó lélek vesztegel most, 's rólad egészszen el van felejtkezve, ’s nem hiszi hogy a’ háládatlan embernél nincs a’ földnek nagyobb terhe; holott te adsz mozgást, lehelletet és áldást minden élő valóságok’ tehetetlen fejökre. Te segítesz dolgainkban, te adsz előmenetelt hivatalunkban , jó szándékunkat te érleled tökélletcs czélokra.

Hálákat adok én tellycs szívemből és lelkemből néked szeretet és irgalom’ Istene! hogy e’ mai napon se nézted sok fogyatkozásaimat, hanem eltűrtél, és midőn én szeretetlenséggel viseltettem mások eránt, lelkemet vétkeimmel terheltem, napközben s a* világiakba merülve rólad elfelejtkeztem; te akkor is a' sarkamban lévő veszedelmektől , haláltól megkíméltél, és állandó egés- ségben békességben ez estvére is eljuttattál. — Bár csak soha egy szempillantásig se felejtkeznék-el rólad, bár csak akármit cselekszek, mindenütt jelenvalóságodat tartanám szemeim előtt, és soha ne vétkeznék óh .láthatatlan; de minden kegyeskedésem mellett is hitvány tisztelőd vagyok. Némelly órákat jeleltem-ki reggel és estve, hogy akkor emlékezek rólad, és bár sokszor egész szívbéli megindulással tisztellek is; de csakugyan nagyon testi ember vagyok én, és a’ világi elfoglaló környül-