Boros István: Szent érzések' óltára emeltetett magános Isteni-tisztelet végett, az Istent, kegyességet, halhatatlanságot szerető keresztyén hitvallásbéli minden felekezetű hívek' lelki-boldogításokra (Kassa, 1836) - 10.238
— 46 — van igen is, csak egy rövid álom az igazakra nézve az halál; hatalmasan bebizonyítottad ezt áldott Jézus, ki ez halálnak köteleit elszaggattad, és új életbe kijöttél az halottak’ országából, Istenem! míg a1 mi életünknek fejedelme a sírban feküdt, rémítő diadalmi hangja széledezett a’ halálnak, a’ halottaknak rakva lévő temetőbe; de ezen a’ nevezetes napon elnyelettetvén a' halál égi örömtől lelkesedve, zengem én is; hogy az igaz híveken nincs hatalma a* halálnak, áldott légyen a' mi Urunk Úr Jézus Krisztusnak Szent atya, ki adott né- künk diadalmat az ő Szent fia által! Csak akkor lehet nékem rettenetes az halál, midőn kegyesség nélkül maradva múlnék-ki e* világból, de ha idvességgel szállók-le a' koporsóba; jutalom az, hálá néked hogy meghalhatok; édes ez élet, de véghetetlenűl kívánatosabb, és óh én rövid látású halandó, a' ki az halál után következő boldogabb életet még csak nem is képzelhetem ; tetemesen vétkezek, ha a* haláltól rettegek, és ennek a’ sok viszontagságokkal tellyes életnek sokszor megcsaltak' örömeit, ártalmas gyönyörűségei eleibe teszem a’ jövendő élet’ boldogságának. Nyíljál-meg óh örökkévalóság, az én lelki szemeim előtt, hogy lássam a’ halált meggyőző életnek Fejedelmét, hogy elakaszthassam magamat e' világiaktól, és siessen lelkem az angyali karok közzé, a’ hol
