Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192
520 — Ságunkkal nem fogjuk kitudakolni, a’ miket sem szem nem látott, sem fül nem hallott, sem az ember szivébe fel nem szállott, (1. Gor. II. 9.— Isai. LXIV. 4.) minő alakja légyen az égnek, melly út vezessen oda, mi legven az Atya kebelében ; de ezen tanúnak igazságáról meggyőződvén, hisszük azokat a’ mikről bizonyít. Az okosság kötelessége tehát nem az, hogy a’ kijelentés ágozatait vizsgálja, javítsa, igazítsa, csonkítsa, hanem egyedül az, hogy magát a1 tanú igazságáról győzze meg, és ezen meggyőződést elérvén, az értelmet a’ Krisztus engedelmességére hajtsa. (2. Cor. X. 5.) Ezekből megítéljük, hogy nem tartozik az emberi okosságra vizsgálni, valljon a’ kijelentett igazságok igazak-é, vagy azokat, ha nem tetszenek, más értelemre csavarni , a7 vallást igazítani , javítani, csonkítani. Mi az emberi okosság, és mennvit fog fel? mellyeket a1 szemekkel lát, a7 fülekkel hall, az érzésekkel tapasztal, egyedül azokat tudja, a’ nélkül, hogy a’ testek belső lényét általláthatná, vagy felfejthetné. Mivel minden átlátásával, és hatalmával a’ látható, és ember lábai alá vetett világon (Ps. Vili. 8.) semmit sem képes alkotni, vagy változtatni, a’ napot csak egy másod percczel, azaz : egy órának háromezer hatszáz részével sem nevelheti , kevesitheti, csak egy eső cseppet, vagy egy legalább- való légynek lábocskáját, vagy szárnyacskáját sem képes megteremteni, semmit a’ természet rendében, és folyásában meg nem változtathat, hanem csak némü lerontó hatalom adatott néki. Mit következtessünk egyebet, mint hogy ha az ember magát azoknak igazításába, tökéletesítésébe elegyíti, mellyek nem esnek érzékei ala, mellyek magassabb latkör alá valók , mellyek elrejtettek az égben, és az Atya Isten kebelében, mellyeket senki az emberek közül nem látott, hogy mondom egyedül a7 lerontható hatalom hagyatik meg
