Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192
— 119csak maga az Isten ? A.’ tanításra és prédikáilásra tehát Isteni küldetéssel kellett bírni az Apostoloknak. Továbbá úgy kellett az Apostoloknak az Egyház elöljáróinak lenni, hogy a’ hallgatók nékiek szót fogadni , az ők tudományának és rendeléseinek magokat alájavetni köteleztettek. Mert annálfogva, hogy illy nagy tekintettel kellett tanitaniok, hogy az ők igéjeket bé- vevőknek örök üdvességet, az el nem fogadóknak kárhozatot hirdettek, alattok kellett lenni hallgatóiknak azokban, mellyek ezen tudományt, és üdvösséget illetik; mert micsoda nevetséges tanító lenne az, ki abban, mit tanit, tanitvánvától függne ? Már ezen Egyházi elöljáróságra ismét birniok kellett Isteni hatalommal; mert valamint az Egyház egyedül az Istentől, egyedül a’ Krisztustól lehet, ’s azért Krisztus Egyházának , Isten Egyházának neveztetik, úgy az Egyházi hatalom is egyedül az Istentől, egyedül a’ Krisztustól lehet; mert ki tartozna annak engedelmeskedni, kinek hatalma nincsen Istentől ? Az Egyház igazgatására is tehát szükséges volt az Isteni küldetés. Továbbá köteleztettek az Apostolok a’ Szentségeket kiszolgáltatni. Ezt ismét nem tehették a’ Krisztustól, mint igaz Istentől vett hatalom nélkül. -— Például egy szentséget hozok fel néked, a’Kereszlséget. A’Ke- resztségben megbocsáttatik a’ bűn , és az ember Isten fiává lesz. — Már a’ bűnt meg nem bocsáthatja, és Isten fiává bűnösből senki nem tehet emberek közül, csak maga az Isten ; tehát az emberek közül maga tekintetével senki hathatósan ki nem szolgáltathatja a’ Keresztséget, hanem ha Istentőli hatalommal bir; különben, ha ezen Istentőli hatalom nélkül szolgáltatná a’ Keresztséget, nem bocsáttatik meg a’ hűn, ’s harag, nak fiából nem lesz Isten fia. — Ez áll minden Szentségekre nézve, mivel mindegyikben Isten malasztja ada-