Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a
zarlásba esdik, Azonban szükség, hogy a’ dieseletek igazak, ’s hűségesek legyenek. ,,Mit, hát mikoron az igaz lelkűségnek kell vezérelnie ajakimat, puszta költeményeket, igaztalanságo- kat hozzak-e fel? Meg fogna nyillani az én hősöm’ sirja, egyesülni fognának az Ö csontjai; és meg elevenedvén, boszonkodva igy támadandnának meg: mit emlegetsz felölem igaztalanokat, a’ millyeket én az emberek’ jová- ra soha sem míveltem; ne fűzz nékem nem érdemlett koszorút, mellyel én csak az érdemeket becsüllöttem. Hagyj engem’ nyugodni az igasság’ kebelében, ne zavard nyugalmamat előttem gyűlöletes hizeikedésekkel; ne titkold gáncsaimat , ’s nékem ne tulajdoníts nem birtt erkölcsöket” (1). Elhalgatva a’ holtnak érdemeit a’ halgatók előtt, kiknél azok ismeretesek voltának, vagy a’ rósz (I) Flechier oraison funebre, du M. de St. Monte.
