Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

„baráttya , a’ férjet hitvese, az atyát ,,magzati sirattyák. A’ nagy Férfiút az „egész emberi nem könnyezi. Mikoron „halotti kísérője keresztül ballagott a’ „Fo Városon, nemde a’ csodálkozásnak „’s fájdalomnak érzeményit mutatták sze- „meitek előtt annak lakosai? A’ test, „mellben ez a’ nagy Lélek lakozott , „még ekkor is tiszteletet buzdított. Mint „ama’ Templomok, mellyek sok ideig „az Istenségnek lakhelyűi szolgáltának , „még akkoron is, midőn már egyszer „lerontattanak , omladékáik által, aka- „rattya ellen is a’ lelket istenes érzékekre gerjesztik. A’ vén azt mondja va- „la gyermekeinek: Fijaim , megholt az „igassag szerető Férfiú! Az erőtelen , ’s „nyomorult pedig azt kiáltozá : Már nin- „csen gyámolyunk !

„Sok ezeren elhalnak az emberek közül, ’s „legottan kipótoltathatnak ; de egy nagy „embernek az elestte , iszonyú üredéket „hagy e’ Mindenben , ’s a’ természetnek „e’ gyászszában Századokra van szüksé- „ge, hogy azt bétölthesse. Legalább a’

pél-