Katona István: Az Oltári Szentségről egy elszökött katolikus keresztyénnek vallástételére felelet (Kalocsa, 1811) - 10.141
teiemégét vádolod, hogy a megátalkodott tévelygőket örök kárhozattal fenyegeti. Nem nagyobb embertclenség-é, hogy te minket minnyájunkat bálványosoknak , es azért örök kárhozatra méltóknak ítélsz ? Mondjuk, írjuk, kiáltjuk, hogy mi nem a' kenyeret, hanem a' kenyér’ színe alatt elrejtett Kriítuft imádjuk ; még is kenyér- imádással, bálváuyozással motskoltatunk. Tudod, hogy hiszük a’ Transsubftantiá- tiót, a’kenyérnek Kriítus’testévé való vák tozását; még is reánk mered fogni, hogy a’ puszta kényért imádjuk? De szükséges volt illy ellenkező dolgot reánk kenni, hogy illy módon az egyQgyÚ népet a' katolikusoktól könnyebben lehessen elidegeníteni. Nevetésre méltó dolog, a’ mit te az okosabb Romano-katolikusokról köl- tesz , hogy nagyon nevetik a’ mi papjainkat , midón a’ reformátusokat kárhoztatják : (a) mivel valamit d* reformátusok hisz- nek , ok is azokat mind egy szálig hiszik. — Nem okosabb, hanem legbolondabb katolikusok volnának ezek, a’kik ezeket mondanák. Mert, hogy egyről szóljak , hiszik a* reformátusok, hogy az Úr vatsorá- ja tsak jele,, petsétje, figurája a’ Kriftu*’ teltének; hiszik-é ezt a’ katolikusok? Hiszik ugyan mind amazok, mind imezek d* hiszek egy Jßtnt. De mivel azt semmi eret(*) ftidem.
