Freindaller, Ferentz: A keresztény katholika tudomány igazsága azon tzikkelyekben előadva, mellyekért attól a protestánsok, és reformátusok el-szakadtak (Nagyszombat, 1814) - 10.139
líkezetének hogy arra viszsza ne vetemed- gyen többé olly könnyen jövendőben. Mivel Urának ezen szándékát, és akaiaityát tudta a’ tisztviselő, egygyütt munkálkodott arra maga-is, és olly módon intézte-el további vezérlését, melly ennek a’ tzélnak megfelelne. Ollyan gyógyíttó, ’s erosíttő szereket rendelt néki, mellyekben sok bajos nehézség, sok sanyargató alkalmatlanság foglaltatnék, ’s mellyeket a’ meg-térő maga is úgy nézhetne, mint büntetéseket. Tsak akkor kevesítette, ’s szedegette-el róla ezeket egymás után, mikor már méltán, lehetett vala gondolni, hogy ezen nagy bi'inébői-is kigyógyult, a’ viszszaesés ellen meg-vasta- godott, és elegendőképpen meg-is büntet Ő- dött. Végre könyörögtek mellette a’ többi hív tselédek, bizonyítván, hogy többet é- púltek az Ő penitentziatartásában, mint előbb esetében botránkoztak; ’s ekkor köve kezett azután a’ tellyes felszabadíttás, és p eg ke- gyelmezés, melly foganatos volt az Úr eiőtt- is, mivelhogy a’ hívatalt-viselő szo ga e’do- logban mindenképpen az ő nevében , és az ö akarattya szerint járt-el. Ezen szempillantástól fogva mind inkább és inkább növekedett ez a’ Meg-bekéltetett az ő hívségében; nagy előmenetelt tett a* jobbulásban; minden sanyarúsággal és szén—• «54 .....